A világ? Nos, ez egy nagyon tág fogalom. Kb. úgy definiálható, hogy minden, ami körülvesz bennünket. De valójában sok sallangot kiszűrhetünk belőle azzal, ha csak az észlelt részét vesszük figyelembe. Közel az is a végtelenhez közelítő nagyságú, de mégis: sok következtetésre ad lehetőséget, ami általában bárhol járunk, igaz.
Ha például egy olyan munkahelyen dolgoznék állandó munkahelyem lenne, ahol nem kellene semmit csinálnom és a munkanapom (ez sem ideillő szó valahogy...) abból állna, hogy 8-kor reggeli, 11-kor ebéd, 2-kor kávé, 4-kor meg tűz haza, akkor azt gondolhatnám, hogy minden munkahely ilyen, hiszen még nem éltem át mást. OK, mesélhetnek sokan, hogy hajtás 8-tól 22-ig, meg enni sincsen ideje, ilyesmi, de mégis: ha én azt nem élhetem meg, akkor semmi extra nem kell annak feltételezéséhez, hogy ők csak kitalálják az egészet.
Őrület címszóval jelent meg az 123.hu portálon, hogy az amerikai alkalmazottak 60%-a egy átlagos munkanapból (8,5 óra) 1,7 órát veszteget el (lóg). A megjelölt okok között volt az unalom, a túl lassan múló időre és a túl alacsony fizetésre hivatkozás, viszont sehol nem szerepelt a munkáltatói oldal hibáztatása. Őrület? Álomország tengerpartján napi 8 órából 1,5-et nem lógnak az emberek... vagy ezt is csak megjáátsszák?
Amikor a gazdasági ismeretek elsajátításával párhuzamosan az élet iskolájának felső tagozatát is kijártuk (sörösüveggel kezünkben egy lepukkant, ámde annál hangulatosabb kerthelyiséges italmérés körzetében), akkor senki nem ellenezte azt a megállapítást, hogy a túloldali épületben mindenki nagyzolja azt az ismerethalmazt, amit kevésbé fontoskodva 2000 évig csak józan paraszti észként emlegettek... az összes workshop, kick-off meeting, meg cash flow becslés alapja ugyanaz: gondolkodj úgy, hogy ne járj rosszul. Ez a leegyszerűsítés tehetné már-már hiteltelenné azokat, akik hatalmas termelékenységről számolnak be munkaidejük alatt akkor, ha mondjuk én csak az előző bekezdésben említett napirendet élném meg hétfőtől péntekig.
Olvastam a Munkaügyi Szemlében egy publikációt a kiégettség kezelésérőlamelyben csak a fokozott igénybevétel miatti károsodásról volt szó, felsorolva a teljes leépülésig vezető út egyes fontosabb állomásait, az ott alkalmazandó "gyógymódokat". Hát nem tudom, itt is valami vetítés lehet: mi a biztosítéka, hogy csak így lehet kiégni? Fordítva nem lehetséges, tehát olyan nincsen, hogy valaki azért épül le, mert nem tudja hasznosítani a tudását, mert csupa-csupa értelmetlen baromságért tölt 8 vagy több órát az íróasztal fiókos oldalán? Szerintem igenis van, lennie kell ilyennek is. Megkockáztatom, arról a mélypontról még nehezebb felemelkedni, mint a munka általi kiégés okozta stresszből kikeveredni.
És mégis, hányan panaszkodnak erre a tétlenségre? Nagyon kevesen. Szinte mindenki vetít, hogy rengeteg feladata van; intézkedik, hogy fontosnak lássuk; visszatart adatokat, hogy nélkülözhetetlen legyen. Jól teszi? Vagy ez csak pótcselekvés? Mindenki döntse el maga...
A Soroksári Duna partján, Szigetszentmártonban található Mártoni Csárda étlapjáról való a következő idézet; szerintem elgondolkodtató: "Mi lehet jobb annál, mint szeretni, amit csinálunk és tudni, hogy annak értéke is van? (Katherine Graham)" A tétlenségnél kevés rosszabb dolog van; talán csak a mellőzöttségből fakadó.
